Padlógáz

1. Fejezet A garázs Az eső akkor is esett, amikor apa meghalt. Tizenkét éves voltam, a lelátón ültem anya mellett egy túl nagy esőkabátban. A hangosbemondó recsegett, a pálya szürke volt a víztől, és a piros autók csak e…

16. 10. 2026.

1. Fejezet A garázs 

Az eső akkor is esett, amikor apa meghalt.

Tizenkét éves voltam, a lelátón ültem anya mellett egy túl nagy esőkabátban. A hangosbemondó recsegett, a pálya szürke volt a víztől, és a piros autók csak elmosódott csíkok voltak. Anya szorította a kezem. Aztán jött egy sárga zászló. Aztán piros. Aztán csend. Olyan csend, amit egy versenypályán soha nem akarsz hallani.

A 4-es rajtszámú piros Mercedes AMG nem jött vissza.

Nyolc évig nem nyitottuk ki a garázst.

A garázs a ház mögött van. Apa mindent ott tartott. A szerszámokat sorban, név szerint. A sisakját a polcon. És a kocsit, letakarva egy szürke ponyvával, ami alatt kirajzolódott az ismerős forma.

Anya azt mondta, majd elviteti. Soha nem vitette el.

Tegnap voltam húsz. Ma reggel anya elment dolgozni. Fogtam a kulcscsomót, azt a rozsdásat, amin még rajta van a Mercedes kulcstartó, és kimentem.

A garázsajtó nyikorgott.

- Szia, apa - mondtam hangosan, mert ha nem mondom hangosan, elsírom magam. 

Subscribe!
Maradj naprakész: kövesd legfrissebb tartalmainkat, híreinket és újdonságainkat egy helyen.

A feliratkozással az Általános szerződési feltételeket
és az Adatvédelmi nyilatkozatot elolvastam és elfogadom.

Lehúztam a ponyvát.

Alatta volt. Piros. Koszos. De egyben. A 4-es rajtszám a oldalán már megkopott, de ott volt. Az AMG felirat az orrán. Az a kocsi, amitől anya fél, amitől a fél város azt hiszi, átkozott.

Végighúztam a kezem a motorháztetőn. Jéghideg volt.

- Tudom, hogy hallasz - suttogtam. - Én fogok vele menni. 

Ebben a pillanatban nyílt a kertkapu.

- Rumi? Mit csinálsz itt? 

Dóri volt az. A legjobb barátnőm. Vagyis az voltam, amíg be nem jelentettem, hogy újra akarom vizsgáztatni apám versenyengedélyét a nevemre.

Odajött, nézte a kocsit, aztán engem a szakadt pólómban, olajos kézzel.

- Jézusom. Te komolyan gondolod. • - - Igen. 

Elnevetette magát. Nem kedvesen.

Subscribe!
Maradj naprakész: kövesd legfrissebb tartalmainkat, híreinket és újdonságainkat egy helyen.

A feliratkozással az Általános szerződési feltételeket
és az Adatvédelmi nyilatkozatot elolvastam és elfogadom.

- Rumi, nézz már rá. Ez egy halálos csapda. És amúgy is... - végigmért - te? A fiúk között? Láttad magad? Ők tizenöt éves koruk óta gokartoznak. Neked meg apád miatt van egy kocsid. Azt hiszed, ettől versenyző leszel? 

Valami összeszorult a mellkasomban. Mert Dóri mindig is így beszélt. Amikor ötöst kaptam, azt mondta, a tanárnak tetszem. Amikor meghívtak egy buliba, azt mondta, csak a hajam miatt. Mindig is irigy volt. Csak én nem akartam észrevenni.

-Talán - mondtam.

- Anyád mit szól ehhez? 

- Nem az ő dolga. 

- Dehogynem. Fél, hogy te is meghalsz, mint apád. És amúgy is, Rumi... mióta ez az autós dolog van, már nem is vagy normális. Csak ez az álmodozás. 

Letérdelt a kocsi mellé, de nem úgy, mint aki csodálja. Mint aki sajnál.

- Figyelj, én csak jót akarok. Ez nem neked való. Maradjunk inkább... 

Nem fejezte be. Mert kinyitottam a vezető oldali ajtót. Nyikorgott. Beszálltam.

A szag. Benne volt apa izzadsága, a régi bőr, a benzin. A kormányon ott volt a kopás, ahol a kesztyűje fogta. A műszerfalon egy kis matrica: Rumi + Apa, egy szívvel. Én ragasztottam oda 9 évesen.

Ráfordítottam a kulcsot.

Semmi.

Még egyszer.

Semmi. Csak egy köhögés.

Dóri felnevetett kint.

- Látod? Még a kocsi sem akarja. 

Harmadszor. Padlógázig nyomtam a kuplungot, ahogy apától láttam.

A motor felüvöltött.

A garázs megtelt füsttel, zajjal, élettel. Nyolc év után először. A tükörben megláttam magam: vörös haj, olajos arc, tágra nyílt szem. És mögöttem Dóri arca, ahogy lefagy a mosoly.

Lecsavartam az ablakot.

- Mostantól nekem való - mondtam neki. 

Dóri nem válaszolt. Csak megrázta a fejét és kiment. A kaput bevágta.

Egyedül maradtam a piros autóban, a füstben. Remegtem. Nem a hidegtől.

Elővettem a telefonom. Egyetlen számot hívtam.

- Gábor bácsi? Én vagyok, Rumi. András lánya. Kellene egy kis segítség. Beindult. De nem tudom, meddig megy el... 

A vonal másik végén csend volt. Aztán egy mély hang:

- Tudtam, hogy egyszer felhívsz, kislány. Ott hagyom nyitva a műhelyt. 

Letettem. Ránéztem a műszerfalra. Az üzemanyag szinte nulla, az olajnyomás alacsony, minden lámpa világított. De ment.

Betettem egyesbe.

A garázsajtón túl ott volt az udvar, az utca, a város. És valahol messzebb a pálya, ahol esik az eső.

Vettem egy nagy levegőt.

És lassan, nagyon lassan kigurultam apám autójával a napfényre.

Subscribe!
Maradj naprakész: kövesd legfrissebb tartalmainkat, híreinket és újdonságainkat egy helyen.

A feliratkozással az Általános szerződési feltételeket
és az Adatvédelmi nyilatkozatot elolvastam és elfogadom.

0
0

Write a comment

Bejegyzés megosztása

Lightning Bri meséi:
Padlógáz
Hol szeretnéd megosztani?

Subscribe and become a supporter too!

Subscribe

Subscribe to get notified
about the latest content!

Kötelező kitölteni

A feliratkozással az Általános szerződési feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot elolvastam és elfogadom.

Log in to continue

Thank you for subscribing!

From now on, you'll receive notifications about the creator's new content.

A feliratkozásról az e-mail értesítések alján lévő leiratkozás linkre kattintva tudsz leiratkozni.

Forgot password